Dr. Sándor István Tizedik Magyar Jogászgyűlésen elhangzott hozzászólása

Dr. Sándor István ügyvéd, egyetemi docens

Korreferátum

Dr. Sárközy Tamás professzor úr előadásához

Dr. Sárközy Tamás professzor úr előadása részletesen bemutatta a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogállását és felelősségét, valamint az ezzel kapcsolatos változásokat a magyar jogban, külön figyelmet szánva a nemzetközi tendenciáknak is. A korreferátumomban én a vezető tisztségviselői jogviszony mint speciális megbízási jogviszony jellegzetességire szeretnék rámutatni. Ennek a jogterületnek a sajátossága, hogy a három magyar társasági törvény egyik legjobban kidolgozott és szinte állandósult része, nem vitatható a jogalkotó koncepciójának helyessége. Mindemellett a vezető tisztségviselők szerepe kifejezetten konfliktusközpontú, hasonlóan a tagok kizárására, az elővásárlási jogi szabályozásokra, a kisebbség- és hitelezővédelemre vonatkozó szabályokhoz.

A gazdasági társaságoknak a jogtörténetben kialakult konstrukciói alapvetően befolyásolják azt, hogy a vezető tisztségviselők jogállását miként lehet meghatározni. A legegyszerűbb személyegyesítő társaság, a közkereseti társaság esetében valójában minden tag főszabályként képviselőként is eljár, ami e társasági formának történi előzményeiben keresendő. A római jogi societas, a középkori compagnia, majd a francia société en nom collectif, a német offene Handelsgesellschaft vagy az angol partnership esetében a társaság valójában közös számlán történő kereskedésre jön létre, amelynek jellegzetessége, hogy a tagok egyben a társaság képviselőiként egymás tevékenységét közvetlenül kontrollálhatják.

A betéti társaságnál már differenciálódik a társaság tagjainak szerepe, mivel elkülönül a tőkéstárs és a vállalkozás nevében eljáró beltag funkciója. Ennek a társasági formának a történeti előzményei a pénzkölcsönhöz kötődik, ld. pl. a babiloni tappútum, a római jogi fenus nauticum, pecunia traiectitia, a középkori commenda vagy a csendes társaság jogi konstrukcióit. Ebből eredően a vállalkozó, a beltag jogosult eljárni a társaság nevében, ő lesz a vezető tisztségviselő, míg a kültag tőkéstársként főszabályként nem jogosult képviseletre – kivétel a 2006. évi IV. törvény módosítása – így csak a társaságon keresztül gyakorolhat ellenőrzést a beltag tevékenysége felett.

A tőkeegyesítő társaság esetében a társaságoknak általában számos tagja van, akik nem feltétlenül lehetnek és akarják egyúttal a társaság képviselői tisztségét is ellátni. Ez érvényesül a részvénytársaság esetében, de a személyegyesítő jegyeket is felmutató „kisrészvénytársaság”, a korlátolt felelősségű társaságnál is. Ezeknél a társasági formáknál tehát elsődleges és kiemelt jelentősége van a társaság vezető tisztségviselői és a társaság közötti jogviszonynak.

Megemlítendő, hogy az európai nemzeti szabályozások terén élesen eltér egymástól az angol és a kontinentális európai szabályozás. Az angolszász jogban két elmélet alakult ki, a trust modell és az agency modell. A trust modell esetében egy vagyonrendelő, settlor átruházza vagyonát a vagyonkezelőre, aki a kedvezményezettek, beneficiaries érdekében jár el. Az agency modell a kontinentális európai megbízási szerződéshez áll közel, a qui facit per alium szabálya alapján, amelynek megfelelően a társaság és a vezető tisztségviselő áll egymással jogviszonyban. A fő különbség a kettő között abban rejlik, hogy a vagyonkezelési modell esetén az értékmegőrzés, a megbízási konstrukciónál pedig a profitorientált eljárás az elsődleges cél. Az angolszász jogban tehát a megbízási konstrukció jelenti az uralkodó nézetet. Az európai kontinentális jogban a vezető tisztségviselő ehhez képest elsősorban szervezeti képviselője a jogi személynek, vagy a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak, azonban a társaság és a vezető tisztségviselő közti belső jogviszony tekintetében a polgári törvénykönyvekben szabályozott megbízási szerződést vagy a munkajogi szabályoknak megfelelő vezető állású munkavállalói jogviszonyt rendelik alkalmazni.

Miben speciális ez a megbízási jogviszony?

A vezető tisztségviselői jogviszonyt a gazdasági társaság létesítő okirata, a legfőbb döntéshozó szerv határozata, esetleg a felügyelő bizottság határozata hozhatja létre és csak ezt követi a megbízási szerződés megkötése a társaság és a vezető tisztségviselő között. A társasági törvények alapvetően négy körben határoznak meg kizáró okokat e tisztség betöltése tekintetében, így a büntetett előélet, a vezető tisztségtől való eltiltás, a fantomcégeknél lefolytatott megszüntetési eljárás és a felszámolás vonatozásában. Emellett szubjektív feltételként értelmezhetők a versenytilalmi kikötések, az ehhez kapcsolódó hozzájárulásokra vonatkozó előírások. A társasági törvények nem írnak elő azonban pozitív alkalmassági kritériumokat. Nem jelenik meg a normaszöveg szintjén a cselekvőképesség követelménye, ami a Ptk. szabályaiból, valamint az ügyvezetés körében a képviselet kizárásából azonban levezethető. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a társaság tevékenységével összefüggésben nem találhatók a szakértelemre vonatkozóan előírások. Ennek magyarázata összefüggésben áll a magyar bírósági joggyakorlatban az 1990-es években a vállalkozói kontárszerződések jogi megítélésével, ami által a megfelelő szakértelem nélkül korábban érvénytelennek minősített szerződéseket a bírósági joggyakorlat érvényesnek fogadta el, a megfelelő szakértelem hiányát legfeljebb a hibás teljesítés körében értékelte.

Természetesen eltérőnek kell lennie a szakértelemnek egy kisebb társaság esetében, pl. a sarki fűszeres bt.-je és egy nagyobb tőkeegyesítő társaság vezető tisztségviselője tekintetében. Ezek vonatkozásában egyes speciális szabályokat találhatunk, így pl. a Hpt. 44. § (3) bekezdése szerinti jó üzleti hírnév vonatkozásában. Szintén csak közvetetten, a felelősségi szabályokból vezethető le a vezető tisztségviselővel szemben támasztott követelmény, hogy a gazdasági társaság üzleti könyveit megismerje, a cég pénzügyi, gazdasági helyzetével tisztában legyen. Megfontolandó a vezető tisztségviselőt nyilatkoztatni arról, hogy az adott gazdasági társaság tevékenységének megfelelő szakértelemmel rendelkezik és a társaság üzleti, pénzügyi helyzetét megismerte, mivel a felelőssége is igazodik ehhez.

A vezető tisztségviselői jogviszony azért is speciális megbízási jogviszony, mert a megbízó személye sem mindig egyértelmű. A Gt. 22. § (4) bekezdése alapján a vezető tisztségviselő a legfőbb szerv határozatainak van alávetve és a létesítő okirat rendelkezései szerint köteles eljárni, a társaság tagja által közvetlenül nem utasítható. A Gt. 30. § (2) bekezdése alapján a vezető tisztségviselő a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni. Ezek a szabályok két kérdést vetnek fel. Egyrészt meg kell határozni azt, hogy ki a társaság? Egyszemélyes társaság esetén ez tisztázott, többszemélyes társaságok esetében azonban a legfőbb döntéshozó szerv akarategyesítő jogi aktusaiban fejeződik ki a társaság mint megbízó utasítása. Ebből eredően a társaság mint megbízó vagy egy konkrét személy az egyszemélyes társaság esetében vagy több megbízó konszenzusos döntésében jelenik meg.

A másik fontos kérdés az, hogy mi a társaság érdeke, vagyis mi valójában a megbízás célja? A társaság érdeke lehet a tulajdonos érdeke, azonban több tulajdonos esetében – figyelemmel a kisebbségben lévő tulajdonosok érdekeire is – ez konfliktushelyzetet teremt. A tulajdonosok érdeke lehet a cég hosszú távú fejlesztése, a kutatás fejlesztés előtérbe helyezése szemben a minél előbbi profittermeléssel és minél nagyobb osztalékkal. Szintén tulajdonosi érdek lehet a cégbeli részesedés minél előbbi, minél nagyobb árfolyamon történő értékesítése is, ami a hosszú távú fejlesztésekkel állhat szemben. Szintén a társaság érdeke a dolgozók érdeke, ez azonban szintén ütközhet a tulajdonosok érdekeivel, amit jól példáz az angol jogban, az 1919-ben született Dodge v Ford Motor Co esete, ahol a vezető tisztségviselők a munkavállalóknak fizetendő osztalékot előnyben részesítették a tulajdonosok részére fizetendő osztalékkal szemben. A társaság érdeke külső megjelenésében a vezető tisztségviselőn keresztül történik, vagyis a társaság érdeke a vezető tisztségviselő érdekével is azonosítható. Ez szintén konfliktusokat eredményez, hiszen a vezető tisztségviselő elsődleges érdeke saját munkakörülményeinek és javadalmazásának javításában jelentkezik, ami a társaság nyereségességét befolyásolhatja. Emellett a Gt. 30. § (3) bekezdése alapján a vezető tisztségviselők a hitelezők érdekeit is kötelesek figyelembe venni, továbbá kérdéses az árnyékigazgatók helyzete is. Amennyiben a gazdasági társaság tevékenységét banki finanszírozásból folytatja, úgy a hitelező banknak az érdekei is megjelennek, amit szerződéses formában közvetít a vezető tisztségviselővel, vagyis indirekt módon szintén utasítja és korlátozza a vezető tisztségviselő cselekvési lehetőségeit.

Egyetértek azzal, hogy a társaság és a tulajdonosok érdekeit el kell választanunk egymástól, azonban a társaság érdeke megítélésem szerint túlságosan tág fogalom ahhoz, hogy a vezető tisztségviselő felelősségét e vonatkozásban meg lehessen ítélni. A társasági törvény nem foglalkozik az üzleti tervvel, az állami tulajdonú gazdasági társaságok esetében azonban már felmerült ennek szükségessége. A 2009. évi CXXII. törvény 5. § (2) bekezdése pl. a stratégiai tervhez és az üzleti tervhez igazítja a vezető tisztségviselő javadalmazását. Álláspontom szerint megfontolandó a társasági törvényben a gazdasági társaság érdekét konkretizálni és ezt esetleg az üzleti tervhez viszonyítottan meghatározni.

Az előzőekhez kapcsolódik az, hogy a vezető tisztségviselő kötelezettségei körében a társasági törvények számos előírást tartalmaznak, így a személyes eljárást (kivéve, ha a kkt. vagy bt. beltagja jogi személy), a versenytilalmat, a cégbírósági bejelentési kötelezettséget, az üzleti titok megőrzését, a munkáltatói jogok gyakorlását, a képviseletet, cégjegyzést stb. Ugyanakkor a társasági törvények nem írják elő azt, hogy a vezető tisztségviselő köteles a társaság eredményes működésének előmozdítására, nem ad iránymutatást a legitim kockázatvállalás és cselekvési kötelezettség kérdésében.

A vezető tisztségviselők eljárása tekintetében intő jel volt az USA-ban az Enron, Tyco International, Adelphia, Peregrine Systems, WorldCom cégek körül kialakult botrányok a 21. század elején. Az erre adott választ, Paul Sarbannes szenátor és Michael G. Oxley képviselő nevével fémjelzett Sarbannes-Oxley Act-et G. W. Bush az amerikai üzleti gyakorlatnak Franklin Delano Roosevelt idejétől számított legmesszebbre ható reformjának minősítette. A törvény harmadik és negyedik fejezete a vezérigazgató, a chief executive officer és a pénzügyi vezető, a chief financial officer felelősségét szabályozza a társaság pénzügyi beszámolójának valóságtartalmáért, a negyedik fejezete pedig a társaság pénzügyi helyzetéről való beszámolási kötelezettséget részletezi. A törvénynek megfelelő szabályozást Kanadában 2003. április 7-én vették át C-SOX-nak nevezve a szakirodalomban, de Japánban is kidolgozták a megfelelőjét, valamint Ausztráliában 2004-ben (Corporate Law Economic Reform Program [Audit Reform & Corporate Disclosure] Act 2004), Franciaországban 2003. július 17-én (Loi de securité financière) vették át és a magyar Gt. 26. § (2) bekezdésére is hatással volt. A vezető tisztségviselő tehát felelőssé tehető a pénzügyi beszámoló valóságtartalmáért, azonban megítélésem szerint az üzleti terv nélkül nem határozható meg a felelőssége és eljárásnak eredményessége a társaság érdekében történő tevékenysége tekintetében.

Szintén fontos kérdést vet fel a vezető tisztségviselő jogainak szabályozása. A társasági törvények szabályaiból levezethető az utasításkérési jog a legfőbb döntéshozó szerv összehívásával, ugyanakkor az utasítás megtagadásához való jog már nehezem levezethető, ténylegesen a vezető tisztségviselő lemondási jogára korlátozódik. Dicsérendő a felmentvényhez való jog bevezetése a magyar jogba, bár ez továbbra is a legfőbb döntéshozó szerv diszkrecionális hatáskörébe tartozik és kérdéses a kikényszeríthetősége. Ezen túlmenően a társasági törvény nem rendelkezik a vezető tisztségviselő díjazáshoz való jogáról. A kompenzációs mechanizmus kialakítása a társaság és a vezető tisztségviselő viszonyában megállapodás tárgyát képezi. Talán megfontolandó elvi szinten annak kimondása, hogy a vezető tisztségviselő tisztességes, méltányos díjazásra jogosult tevékenysége ellátásáért.

A társasági törvény a vezető tisztségviselő felelősségét a társaság irányában az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott felelősségben határozza meg. Emellett azonban itt visszatérhetünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon ennek pontosan mi is a mértéke. Harmadik személyek felé a vezető tisztségviselő nem tartozik felelősséggel, csak a társaság irányában. Ugyanakkor a hitelezők érdekeit, mint korábban említettem, a társaság fizetésképtelenségi helyzetéhez viszonyítva mégis figyelembe kell vennie. Ez az előírás alapvetően áttöri a vezető tisztségviselő harmadik személyek irányában fennálló felelősségének kizárását. A rendes gazdálkodás körében napjainkban ismert magyar fizetési morál mellett megítélésem szerint ez a vezető tisztségviselők döntési helyzetét nagyban megnehezíti. Kétségtelen, hogy a hitelezővédelemnek bizonyos esetekben prioritást kell élvezni, azonban nehezen állapítható meg az a pont, amikor a tulajdonosok érdekei helyett a vezető tisztségviselő a hitelezők érdekeit köteles figyelembe venni.

Összességében egyértelműen megállapítható, hogy a jogalkotók magas szintű szakmai munkáját dicséri a három társasági törvényünk letisztult, logikus és a gazdasági élethez igazodó szabályozása. Különösen örvendetes, hogy a nemzetközi tendenciák és a joggyakorlat alapján, egymásra szervesen épülve, de mégis megújulva került sor az egyes társasági törvények megalkotására. Kifejezetten szükségesnek tartom azt, hogy a mindenkori társasági törvényünk megfelelő válaszokat adjon a gazdaság élet változásaira és Sárközy professzor úr szavaival élve, továbbra is a gazdasági élet motorja legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!