Prof. Dr. Hamza Gábor
CV letöltése
Magyar English Spanish French German Italian Russian
Publikációk »

Prof. Dr. Hamza Gábor

Alulírott, Dr. Hamza Gábor, 1949. február 22-én születtem Budapesten. Általános
iskolai és középiskolai tanulmányaimat a budapesti Pannónia utcai Általános Is-
kola és Gimnáziumban végeztem. Itt is érettségiztem kitűnő eredménnyel 1967
júniusában.

Egyetemi tanulmányaimat 1967 szeptemberében kezdtem meg az Eötvös Loránd
Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán. Az
1966/67. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből elért
eredményem alapján mentesültem az egyetemi felvételi vizsga letétele alól. Az 1968/69. évi tanévtől kezdve egyetemi tanulmányaim befejezéséig a Római Jogi Tanszéken voltam demonstrátor. Tanulmányi eredményem mindvégig kitűnő volt. Az 1969/70. évi tanév második félévétől kezdve vezettem szemináriumi gyakorlatokat római jogból. Egyetemi tanulmányaimat 1972. február 15-én fejeztem be. Még ebben az évben a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesültem. 1973. június 22-én avattak kitüntetéses (“aranygyűrűs”), “Sub auspiciis Rei publicae popularis” ‒ 1991 óta: “Sub auspiciis Praesidentis Rei publicae” ‒ doktorrá.

Tagja vagyok a Jogtudományi Közlöny, az Acta Juridica Hungarica és az Állam- és Jogtudomány szerkesztő bizottságának. Tagja vagyok a Hungarian Journal of Legal Studies / Acta Juridica Hungarica Tanácsadó Testületének. Ugyancsak tagja vagyok a Magyar Tudomány, a Magyar Tudományos Akadémia havi folyóirata szerkesztő bizottságának az MTA IX. Osztályának (az Állam- és Jogtudományok Osztálya) képviseletében. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara magyar nyelvű folyóirata (Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae) szerkesztőbizottságának társelnöke vagyok.

Elnöke vagyok a IUS ROMANUM (Szent Kliment Ohridszki Állami Egyetem (Szófia) folyóirata nemzetközi tudományos tanácsadó testületének (Conseil Scientifique International – International Scientific Council).

Tagja vagyok a Network ELR ‒ European Legal Roots és Rivista Legal Roots, a Revista de Derecho Romano, a Revista General de Derecho Romano, a Revista virtual Cartapacio (Escuela Superior de Derecho (UNICEN – Universidad Nacional del Centro de la Provincia de Buenos Aires), a Revista Eletronica da Faculdade de Direito da Universidade de Passo Fundo, a Revista Europea de Derecho de Navegación Marítima y Aeronáutica, a Contribuciones a las Ciencias Sociales, a Revista de Investigación e Innovación Educativa, a Revista Internacional de Derecho Canónico y Derecho Eclesiastíco, a Revista Crítica de Historia de las Relaciones Laborales y de la Política Social (RCHRLPS), a Revista Europea de Historia de las Ideas Políticas y de las Instituciones Públicas (REHIPIP), a FUNDAMINA. A Journal of Legal History, a Revue européenne d’Histoire des idées politiques et les institutions publiques, a Revue de l’histoire des relations du travail et de la politique sociale, a The Western Australian Jurist (Murdoch University, Ausztrália), a Journal of International Commercial Law and Technology és a Kazakh Abylai Khan University of International Relations and World Languages (Almaty) külföldi folyóiratok szerkesztőségének (Szerkesztő Bizottságának, Editorial Board, Consejo de Redacción), az ANNAEUS (Anales de la Tradición Romanística) Nemzetközi Tanácsadó Testületének, a madridi IUSTEL (Revista General de Derecho Romano) folyóirat Nemzetközi Tanácsadó Testületének, a ROMA E AMERICA. DIRITTO ROMANO COMUNE. Rivista di diritto dell’integrazione e unificazione del diritto in Eurasia e in America Latina folyóirat Tanácsadó Testületének (Comitato scientifico), a IVRA – Rivista Internazionale di Diritto Romano e Antico Nemzetközi Tanácsadó Testületének (Comitato Scientifico Internazionale), a JUS – Rivista di scienze giuridiche, az Università Cattolica del Sacro Cuore di Milano folyóirata Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testületének (Comitato Scientifico Internazionale), a Studium iuris. Rivista per la formazione nelle professioni giuridiche folyóirat Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testületének (Comitato scientifico internazionale), az Il danno ‒ responsabilità extracontrattuale e da inadempimento folyóirat Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testületének (Comitato internazionale scientifico) és a Revista DIXI (Universidad Cooperativa de Colombia, Bucaramanga) Tudományos Testületének (Comité Científico).

Tagja vagyok továbbá a Schriften zur Europäischen Integration und Mittelosteuropa (SEIMOE) és a Colección Ciencia y Pensamiento Jurídico (Spanyolország, Andavira Editora) kiadványsorozat Nemzetközi Tudományos Szerkesztő Bizottságának (Comité Científico Asesor Internacional). Munkatársa (collaboratore straniero) vagyok a Rivista di Diritto Pubblico Comparato ed Europeo (DPCE) folyóiratnak. Tagja vagyok továbbá a Rassegna di diritto civile tanácsadó testületének. Ugyancsak tagja vagyok a Journal on European History of Law (Brno) Tudományos Tanácsának (Wissenschaftlicher Beirat). Szerkesztem a Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis-t, a Studien zum Römischen Recht in Europa-t és a Magyar jogtudósok című kiadványsorozatot. 1994-2003 között tagja voltam az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Habilitációs Bizottságának. 2000-2003 között elnöke voltam az ELTE Minőségbiztosítási Bizottságának, továbbá az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Könyvtárügyi Bizottságának. Tagja vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi Bizottságának. Tagja vagyok az MTA Egyháztörténeti és Vallástudományi Bizottságának. Tagja vagyok a madridi Universidad Rey Juan Carlos Instituto de Estudios Jurídicos Internacionales (IEJI) Tanácsának (Consejo). Ugyancsak tagja vagyok a 2012-ben megalakított, négy ország (Hollandia, Magyarország, Nagy-Britannia és Németország) római jogászainak képviselőiből álló, Groningen központtal működő Group of Groningen-nek.

2004. május 3-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választott. A Magyar Tudományos Akadémia rendes taggá 2010. május 3-án választott. Akadémiai levelező tagi székfoglaló előadásomat 2004. október 6-án “A modern jogrendszerek tagozódása és a római jogi tradíció” címmel tartottam meg. Akadémiai rendes tagi székfoglaló előadásomat “Magánjogi kódextervezetek és a római jogi tradíció” címmel 2010. május 20-án tartottam meg.

A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) IX. Osztálya képviseletében 2004-2008 között tagja voltam az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának (AKT). Tagja voltam továbbá az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának. Tagja vagyok az MTA IX. Osztálya Állam- és Jogtudományi Bizottságának, az MTA IX. Osztálya Politikatudományi Bizottságának, az MTA IX. Osztálya Nemzetközi Gazdasági és Stratégiai Kutatások Tudományos Bizottságának valamint a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának. 2012. december 14-én az MTA IX. Osztálya a Bólyai-ösztöndíj Kuratóriuma IX. Osztály Szakértői Kolléguma elnökének választott. 2014. júniusában az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának lettem tagja, az MTA elnökének felkérése alapján. 2014 novemberében tagja lettem az MTA Nemzetközi és Fejlődéstanulmányok Doktori Bizottságának.

1994-ben az ELTE Pázmány Péter Emlékérem kitüntetésben részesültem. 1997. március 1-jén elnyertem a Széchenyi Professzori ösztöndíjat. 1999 júniusában a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett miniszteri kitüntetést kaptam meg. 2000. január 21-én a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriuma a Deák Ferenc társadalomtudományi díjat adományozta részemre. 2000. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesültem. 2005. január 17-én Szent-Györgyi Albert-díjat kaptam. 2011. december 9-én Bangkokban a “King Chulalongkorn Commemorative Medal” tudományos kitüntetést nyertem el. 2014. március 14-én a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesültem. 2014. június 24-én – elsőként ‒ elnyertem a Rómában működő Pápai Keleti Intézet (Pontificio Istituto Orientale - P.I.O.) Keleti Kánonjogi Kara (Facoltà di Diritto Canonico Orientale) által 2005-ben alapított “Oriens Arca Iuris” tudományos díjat (premio scientifico).

2000 szeptemberében a Földi Andrással társszerzőként írt “A római jog története és institúciói” című tankönyv és kézikönyv, melynek első kiadása 1996-ban, hatodik, átdolgozott és bővített kiadása pedig 2001 nyarán jelent meg, elnyerte az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara által alapított és első ízben kiadott nívódíjat. A tankönyv és kézikönyv tizenkilencedik átdolgozott és bővített kiadása 2014 szeptemberében jelent meg. Ebben az évben jelenik meg e tankönyv és kézikönyv huszadik átdolgozott és bővített kiadása.

Elnöke vagyok az 1999 októberében alakult Európai Jogakadémia (Academia Studio Iuris Europaei Promovendo) Római jogi és Összehasonlító Magánjogtudományi Tagozatának. Társelnöke vagyok a Magyar Jogász Szövetség Jogtörténeti és Római Jogi Szakosztályának. Tagja vagyok a Budapesti Ügyvédi Kamarának és a Magyar Jogász Egylet Nemzetközi Bizottságának. Aktív részt vállaltam a Budapesti Ügyvédi Kamara által a budapesti ügyvédek európai közösségi jogban való továbbképzésében. Választottbíróként működök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Budapest) mellett szervezett Állandó Választottbíróság keretében.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1999 óta, az ERASMUS-program keretében angol és német nyelvű kurzusokat tartok. A külföldi ERASMUS-hallgatók számára angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven készítettem átlagosan mintegy tíz nyomdai ív terjedelmű oktatási anyagot. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, illetve megjelenés alatt van.

1971. augusztus 1-től 1973. július 30-ig tudományos továbbképzési ösztöndíjas, 1973. augusztus 1-től 1977. június 30-ig tanársegéd, 1977. július 1. és 1980. június 30. között pedig adjunktus voltam. Docensi kinevezést 1980. július 1-jén nyertem. 1984. július 1-jén nyertem egyetemi tanári kinevezést.

1995 és 1996 között az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar‒Széchenyi István Főiskola Győrben működő Oktatási Intézetében oktattam római jogot.

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán (KGRE) a 2002/2003. évi tanévben kezdtem el oktatói tevékenységemet, ahová 2003. szeptember 1-jén egyetemi tanári kinevezést nyertem. A római jog főkollégiumként való oktatását 2010. augusztus 31-éig tanszékvezető egyetemi tanárként láttam el. Aktív részt vállaltam, mint alapító illetve törzstag, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara Doktori Iskolájának munkájában is. Rendszeresen tartottam előadásokat a KGRE Doktori Iskolája hallgatóinak is. Előadások tartásával rendszeresen résztveszek a Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi konferenciáin, melyek önálló konferencia-kötet formájában jelennek meg.

1973 nyarán elvégeztem a strasbourgi Faculté Internationale pour l'Enseignement de Droit Comparé Amszterdamban tartott tanfolyamát. 1976. október 4. és 1977. július 30. között a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) ösztöndíjával a Müncheni Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Antik Jogtörténeti Intézetében (Leopold-Wenger-Institut für Antike Rechtsgeschichte) folytattam kutatómunkát. Tanulmányutam során német nyelven előadásokat is tartottam. 1978-ban és 1988-ban részt vettem a Salzburg Seminar in American Studies “American Law and Legal Institutions” kurzusán. 1979 őszén és 1980 tavaszán több hetes tanulmányúton voltam Olaszországban.

1980. október 3. és 1981. október 4. között a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával a Németországi Szövetségi Köztársaságban – a Kölni Egyetem Római Jogi Intézetében (Institut für Römisches Recht) – végeztem kutatómunkát. 1989. február 1. és március 30. között ugyancsak a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával Frankfurt am Mainban a Max-Planck-Institut für Europäische Rechtsgeschichte-ben folytattam kutatómunkát. 2000. július 1. és szeptember 30. között szintén a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával a Kölni Egyetem Római Jogi Intézetében és Kelet-európai Jogi Intézetében kutattam. 2001 júliusában, 2003 július-augusztusában és 2004 áprilisában egy-egy hónapott töltöttem a göttingeni Max-Planck-Institut für Geschichte-ben kutatómunka folytatása céljából. 2002 és 2004 nyarán kutatóként két-két hónapot, 2006, 2007, 2008, 2009 és 2010 nyarán pedig egy-egy hónapot töltöttem a heidelbergi Max-Planck-Institut für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht-ben vendégkutatóként. 2008 augusztusában, 2009 októberében és 2010 decemberében a müncheni Institut für Zeitgeschichte vendégkutatója voltam. 2011. július 15. és szeptember 15. között és 2012 augusztusában a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität-en, a Leopold-Wenger-Institut für Antike Rechtsgeschichte-ben folytattam kutatómunkát. 2013. július 22. és augusztus 5. között a berlini Freie Universität (FU) Jogi Karán folytattam kutatómunkát a Humboldt Alapítvány ösztöndíjával.

1986 óta számos külföldi egyetemnek, így több olaszországi, amerikai (USA), franciaországi, spanyolországi, belgiumi, hollandiai, japán, dél-afrikai köztársasági, törökországi és kazahsztáni egyetemnek voltam és vagyok vendégprofesszora.

1986-ban, 1987-ben, 1988-ban és 1989-ben egy-egy szemeszteren át a Római Állami Egyetemen (“La Sapienza”) tartottam vendégprofesszorként előadásokat. 1988 tavaszán a Pármai Egyetemen, 1989 tavaszán a Salernói Egyetemen, 1994 április-májusában pedig a Pisai Egyetemen voltam vendégprofesszor.

Az 1989/90. évi tanévben Fulbright-vendégprofesszorként (Fulbright Visiting Professor) a New York-i Benjamin N. Cardozo Jogi Karon oktattam. 1991 őszén a Syracuse University Jogi Karán voltam vendégtanár. 1995 februárjában a Memphisi Egyetemen voltam vendégprofesszor. 1995 szeptemberében egy hetet töltöttem kutatómunka folytatása és előadások tartása céljából a New York University Jogi Karán.

A TEMPUS-program keretében egy-egy hónapot töltöttem 1991, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998 és 1999 folyamán a Torinói, a Nancy-i, a Müncheni, a Thesszaloniki, az Amszterdami, a Firenzei, a Göttingeni és az Aix-en-Provence-i Egyetemen. 1999 nyarán az Oxfordi Oriel College vendégkutatója (fellow) voltam.

1997 tavaszán az Andrew Mellon Foundation ösztöndíjával Wolfenbüttelben (Herzog-August-Bibliothek) folytattam vendégkutatóként (fellow) kutatómunkát.

1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2010, 2011 és 2012 folyamán a Loyola University College of Law (New Orleans) budapesti nyári kurzusán voltam programigazgató és tanár. 2008, 2009 és 2010 júniusában a Santa Clara University (California) által Budapesten szervezett Summer Institute vendégtanára voltam.

1990 őszén a firenzei European University Institute vendégtanára voltam. 1997 nyarán részt vettem a Tübingeni Egyetem európai integrációval foglalkozó kurzusán. 1998 márciusában és 2000 novemberében a hágai T. M. C. Asser Intézetben folytattam kutatómunkát. 1999 őszén részt vettem az Aix-en-Provence-i Egyetem és a Prágai Egyetem európai integrációval foglalkozó konferenciáján.

Az 1993/94., az 1994/95., a 2005/06., a 2006/07. és a 2007/08. évi tanévben vendégprofesszorként oktattam az Université de Paris V (Université René Descartes) Jogi Karán.

A 2005/06. évi tanévben vendégprofesszorként oktattam az Université de Paris II (Université Panthéon-Assas) Jogi Karán.

A 2006/07. évi tanévben vendégprofesszorként tartottam kurzust az Université Paul Cézanne – Aix-Marseille III Jogi Karán.

A 2007/08. évi tanévben vendégprofesszorként előadásokat tartottam az Université de Toulouse-on.

A 2008/09. évi tanévben az Université de Savoie – Chambéry vendégprofesszora voltam.

A 2009/10. évi tanévben és a 2010/11. évi tanévben az Université Le Havre-on tartottam vendégtanárként előadásokat.

A 2013/14. évi tanévben a Nemzetközi Kapcsolatok és Világnyelvek Abilaj Kán Kazah Egyetem (Kazakh Abylai Khan University of International Relations and World Languages) (Almaty) vendégprofesszora voltam.

2014 áprilisában és májusában a Facultad de Ciencias Jurídicas de la Universidad del Salvador (Buenos Aires) posztgraduális kurzusán (Area Estudios de Posgrado) voltam vendégprofesszor (profesor visitante).

2014 áprilisában az Universidad Argentina John F. Kennedy-n tartottam vendégprofesszorként elődásokat az Escuela de Graduados jogi doktori (posztgraduális) kurzusán (Doctorado en Derecho).

2014. június 17-én Madridban a Centro de Estudios Políticos y Constitucionales (CESP)-ben tartottam spanyol nyelven előadást.

2014. október 3-án Moszkvában az MGU (Moszkovszkij Goszudarsztvennyüj Unyiverszityet imenyi Lomonoszova) Jogi Karán tartottam orosz nyelven előadást.

Az Université de Paris XII Jogi Karán az 1993/94. évi tanévtől kezdve minden évben rendszeresen több, az európai magánjog fejlődésével foglalkozó kurzust oktatok vendégprofesszorként.

1995 és 1996 nyarán két-két hónapot töltöttem Lausanne-ban, a Svájci Összehasonlító Jogi Intézetben (Institut Suisse de Droit Comparé). Kutatásaimról előadásokat is tartottam ebben az intézetben.

1998 novemberében a Milánói Állami Egyetem vendégprofesszora voltam. 1999 áprilisában a madridi Rey Juan Carlos Egyetemen tartottam vendégprofesszoraként előadássorozatot. 1999 októberében a Liège-i Egyetem vendégtanára voltam. 1999 októberében vendégprofesszori meghívást kaptam a Poitiers-i Egyetemre. 2000 januárjában a Loyola University School of Law (New Orleans) hívott meg Michelle Pitard Wynne vendégprofesszornak. 2001 februárjában vendégprofesszori meghívást kaptam a Kölni Egyetemre.

2001 áprilisában és novemberében, 2002 májusában, 2003 májusában és 2003 novemberében az Università Roma Tre-n tartottam előadássorozatot.

2001 szeptemberében a Liège-i Egyetemen, 2002 áprilisában a Firenzei Egyetemen, 2002 szeptemberében a Rotterdami Egyetemen, 2005 áprilisában a Valenciai Egyetemen, 2006 áprilisában az Universidad Pública de Navarra-n, 2006 szeptemberében a Koppenhágai Egyetemen, 2006 novemberében a Veronai Egyetemen, 2008 áprilisában a Valenciai Egyetemen, 2009 májusában a Santiago de Compostela-i Egyetemen, 2010 márciusában a Ferrarai Egyetemen, 2011 áprilisában a Hannoveri Leibniz Egyetemen, 2011 novemberében Portugáliában, az Universidade de Lisboa-n tartottam a SOCRATES-ERASMUS-ELPIS-program keretében előadássorozatot. 2012 márciusában a Libera Università Maria SS. Assunta-n (LUMSA) (Róma) és az Università Europea-n (Róma) tartottam vendégelőadóként előadásokat. 2012 decemberében Portugáliában, az Universidade de Lisboa-n folytattam kutatómunkát.

2004 májusában az Università Roma Tre vendégprofesszora voltam. 2005 márciusában és áprilisában az East China University of Political Science and Law (ECUPL) Research Center of Roman Law and European Law vendégprofesszora voltam. 2005 áprilisában a Madridi Universidad Autónoma vendégtanára voltam. 2006 januárjában a dél-afrikai UNISA-n (Pretoria) oktattam vendégprofesszorként. 2006 szeptemberében a Seinan Gakuin (Fukuoka) Egyetem vendégprofesszora voltam.

2006 novemberében Santanderben (Universidad de Cantabria), Pamplonában (Universidad Pública de Navarra), 2010 márciusában pedig Ferrarában (Università degli Studi di Ferrara) a doktori program keretében tartottam előadásokat. 2010 májusában a São Paulo-i Állami Egyetemen tartottam a doktori program keretében vendégtanárként előadásokat. 2010 szeptemberében az isztanbuli Yeditepe University-n tartottam vendégprofesszorként előadásokat.

Számos hazai és külföldi nemzetközi kongresszuson, szemináriumon (így − többek között – Jénában, Linzben, Ankarában, Augsburgban, Amszterdamban, Middleburgben, Genfben, Zürichben, Aradon, Brüsszelben, Athénban, Strasbourgban, Paviában, Milánóban, Maceratában, Sienában, Groningenben, Madridban, Vigoban, Kairóban, Santanderben, Aix-en-Provence-ban, San Sebastianban, Grazban, Lipcsében, Berlinben, Rostockban, Prágában, Kassán (Kosice), Budapesten (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Tudományos Akadémia, Andrássy Gyula Deutschsprachige Universität, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem), Szegeden (1984-ben és 2012-ben), Balatonföldváron, Miskolcon, Göttingenben, Heidelbergben, Hofgeismarban, Limában, Namurban, Schloss Ringbergben, Bambergben, Bielefeldben, Jablonnában, Bécsben, Stockholmban, Bonnban, Frankfurt am Mainban, Würzburgban, Sassariban, Pozsonyban, Turkuban, Helsinkiben, Udinében, Caltagironéban, New Orleans-ban, Londonban (United Kingdom), Oaklandben, Rómában, Firenzében, Perugiában, New Yorkban, New Heavenben (Yale University), Philadelphiában, Provóban, Atlantában, Washingtonban, Jeruzsálemben, Pretoriában, Chicagóban, Alicantében, Schloss Klingenthalban, Bad Bevensenben, Tokióban, Kolozsváron, Újvidéken (Novi Sad), Sanghajban, Pekingben, Kaifengben, Erechimben (Brazília), Camerinóban, Suleymaniában (Irak), Erbilben (Irak), Bakuban, Verbőcön (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola - Beregszász - Ukrajna), Poitiers-ben, Ljubljanában, Beykozben (Isztanbul), Changsha-ban (Kína, University of Hunan), Vitória da Conquista-ban ‒ IV Congresso de Direito do Sudoeste da Bahia és II Encontro Jurídico do Sudoeste Baiano), Lisszabonban – XV Congresso Internacional e XVIII Ibero-Americano de Direito Romano) tartottam előadásokat.

Számos egyetemen – ezek közül egyeseken több alkalommal is – tartottam meghívás alapján előadásokat, így – többek között – Münchenben, Hamburgban, Trierben, Amszterdamban, Berlinben, Leidenben, Rotterdamban, Barcelonában, Madridban (Universidad Complutense, Universidad Autónoma, Universidad Nacional de Educación a Distancia (UNED), Universidad Rey Juan Carlos Primero), Salamancában, Valladolidban, Santiago de Compostelában, Caceresben, Bukarestben, Krakkóban, Varsóban, Lublinban, Moszkvában, Novoszibirszkben, Alcala de Henaresben, Jerez de la Fronterában, Bilbaóban, Santanderben, Geronában (Gironában), San Sebastianban, Camerinóban, Genovában, Pisában, Firenzében, Triesztben, Bolognában, Nápolyban, Bariban, Ferrarában, Salernóban, Sienában, Padovában, Cataniában, Palermóban, Liège-ben, Linzben, Bécsben, Salzburgban, Belgrádban, Cagliariban, Sassariban, Perugiában, Milánóban (az Università degli Studi di Milano-n, az Università Cattolica del Sacro Cuore-n és az Università degli Studi di Milano-Bicocca-n), Rómában (Pontificia Università Lateranense és Libera Università Internazionale degli Studi Sociali Guido Carli - LUISS), Párizsban, Bayonne-ban, Strasbourgban, Brüsszelben, Vallettában, Washingtonban, New Yorkban, Syracuse-ban, Trentonban, New Orleans-ban, Toulouse-ban, Lyonban, Bloomingtonban, Cambridge-ben (Harvard University), Memphisben, Knoxville-ben, Chattanoogában, Athensben (University of Georgia), Baton Rouge-ban, Ann Arborban, Camdenben (Rutgers University), Charlottesville-ben (University of Virginia), Chapel Hillben (Duke University), Richmondban, Princetonban, Hartfordban, Montclairben, Newtonban (Boston College), Cape Townban, Thesszalonikiben, Rotterdamban, Heidelbergben, Göttingenben, Grazban, Pekingben (Tsinghua University, China University of Political Science and Law ‒ CUPL) továbbá University of International Business and Economics ‒UIBE), Kyotóban (Kyoto University és Doshisha University), Tokyóban (Meiji Gakuin University, Waseda University, Meiji University, Chuo University, University of Tokyo továbbá Keio University), Nagoyában, San Antonióban (USA), Aix-en-Provence-ben, Valparaisóban, Santiago de Chile-ben, São Paulóban, Porto Alegre-ben (Brazília), Erechimben (Brazília), Chapecoában (Brazília), Universidad Nacional Autónoma de México (Ciudad de México), Institúto de Investigaciones Jurídicas de la UNAM (Ciudad de México), Universidad Austral (Buenos Aires), Universidad de Buenos Aires ‒ UBA), Universidad del Salvador (Buenos Aires), Pontificia Universidad Católica Argentina “Santa María de los Buenos Aires”, Universidad Nacional del Centro de la Provincia de Buenos Aires, Universidad Nacional de Rosario (Argentína), Universidad Nacional de La Plata (Argentína), Pontificia Universidad Católica Argentina “Santa Maria de los Buenos Aires”, Instituto de Investigaciones Sociales y Jurídicas “Dr. Ambrosio Gioja” (Argentína), Instituto de Investigaciones de Historia del Derecho (Buenos Aires), Chambéryben (Université de Savoie), Komotiniben (Görögország), Isztanbulban, Rouenban, Ciudad Realban (Universidad de Castilla‒La Mancha), Regensburgban, Salvadorban (Brazília), Vitória da Conquista-ban (Brazília), Chulalongkorn University Bangkok Faculty of Law (Thaiföld), Murdoch University Perth (Ausztrália), Libera Università Maria SS. Assunta ‒ LUMSA (Róma), Università Europea (Róma), Lisszabonban (Universidade de Lisboa), Copanelloban, Pécsen, Debrecenben, Miskolcon stb.

Elődásokat tartottam továbbá számos külföldi (nemzeti) akadémián illetve akadémiai intézetben is. Így ‒ például ‒ a Spanyol Királyi (nemzeti) Akadémiához tartozó Jogtudományi és Törvényhozási Akadémián (Academia Real de Jurisprudencia y Legislación-ban) és a Chinese Academy of Social Sciences (CASS)-hoz tartozó Institute of Law-ban és az ugyancsak a Chinese Academy of Social Sciences (CASS)-hoz tratozó Institute of Russian, East European and Central Asian Studies-ben.

Több tekintélyes nemzetközi szakmai szervezetnek illetve társaságnak (Institut International de Droit d’Expression et d’Inspiration Françaises (IDEF), Société Internationale “Fernand De Visscher” pour l’Histoire des Droits de l’Antiquité (SIHDA), Société Internationale pour l'Histoire du Droit Grec et Hellénistique, Société d’Histoire du Droit, Association Française des Historiens des Idées Politiques, Associazione Italiana di Diritto Comparato, Gruppo di Ricerca sulla Diffusione del Diritto Romano, The American Society of International Law, American Foreign Law Association, Organization of American Historians, Centro Internazionale Ricerche Giuridiche (C.I.R.G.I.S.), Société Jean Bodin pour l’Histoire Comparative des Institutions, Laboratorio di Storia Costituzionale “Antoine Barnave”, Presidente onorario per Ungheria della “Palestrina International Association” (Palestrina), Vereinigung für Verfassungsgeschichte, Forschungsstelle für Europäische Rechtsentwicklung und Privatrechtsreform (Bécs), Sociedad Española de Derecho Romano, Sociedad Latinoamericana de Derecho Romano, Associazione Internazionale per la Ricerca Storico-Giuridica e Comparatistica (ARISTEC), Columbia University Center for European Studies Tanácsadó Testülete, Instituto de Estudios Jurídicos Internacionales (IEJI) Universidad “Rey Juan Carlos” (Madrid), The Romanian Association for Study of Comparative Private Law, European Air Law Association és Società Italiana degli Studiosi del Diritto Civile, mint socio corrispondente) vagyok tagja.

Külföldi levelező tagja (membre correspondant) vagyok továbbá az Université Paul Cézanne – Aix-Marseille III Jogi Karán 1998-ban alapított Centre pour l’Histoire du Droit Européen (CEPHIDE)-nek. Ugyancsak tagja vagyok az INTERLEGAL nemzetközi ügyvédi társaságnak.

2001 májusában a paviai Európai Magánjogászok Akadémiája (Accademia dei Giusprivatisti Europei, Académie des Privatistes Européens, Academy of European Private Lawyers, Akademie Europäischer Privatrechtswissenschaftler, Academia de Iusprivatistas Europeos) külső tagjává választott. Az Európai Magánjogászok Akadémiája a Szerződések Európai Kódexe (Codice Europeo dei Contratti, Code Européen des Contrats, European Contract Code, Europäisches Vertragsgesetzbuch, Código Europeo de Contratos) megalkotását tekinti feladatának. A pavia Akadémia munkájában, a Kódex Előtervezetének (Progetto preliminare) kidolgozásában rendszeresen résztveszek.

2006 novemberében az Osztrák Tudományos Akadémia Filozófiai-Történeti Osztálya az Akadémia keretében működő Zentrum Historische Neuzeitforschung tudományos tanácsadó testületének (Wissenschaftlicher Beirat) tagjává választott. 2013 márciusában és 2014 februárjában a Magyar Tudományos Akadémia jelölt a Premio Príncipe de Asturias de Ciencias Sociales-re. 2015 márciusában a Magyar Tudományos Akadémia jelölt a Premio Princesa de Asturias de Ciencias Sociales-re.

2014 áprilisában az Ibéroamerikában és Európában egyaránt nagy tekintélynek örvendő Instituto de Investigaciones de Historia del Derecho (Buenos Aires) választott egyhangúan levelező tagjának (miembro correspondiente) Magyarország képviseletében. Ebben az intézetben több előadást is tartottam és olasz nyelven publikált könyvem bemutatására is sor került 2014 áprilisában.

Szakértőként közreműködtem a Magyar Köztársaság (Magyarország) új alkotmányát előkészítő bizottság munkájában 1995 és 1998 között. Tagja vagyok az 1998 decemberében Rómában létrehozott, a római jog egységes oktatási anyagát előkészítő nemzetközi bizottságnak, a CEISAL (Consejo Europeo de Investigaciones Sociales sobre America Latina) Jogtudományi Munkacsoportjának (Grupo de Trabajo de Jurisprudencia), a Magyar Jogász Egylet Nemzetközi Bizottságának. Állandó meghívottként vettem részt a Magyar Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának munkájában. Tagja vagyok a Maastricht‒Párizs központtal működő Cicero Foundation tanácsadó testületének. Tagja vagyok az Université de Paris V René Descartes keretében működő Centre de droit européen international et comparé-nek. Tagja vagyok a Római «La Sapienza» Egyetem keretében működő Nuova Cultura Kiadó tudományos tanácsadó bizottságának. Tagja vagyok az Università degli Studi di Camerino jogi PhD programja nemzetközi tanácsadó testületének. Társelnöke vagyok a Magyar Jogász Szövetség Jogtörténeti és Római Jogi Szakosztályának. 1991 óta elnöke vagyok a Budapest–Szombathely központtal működő Center for European Studies-nak. Tagja vagyok az Associazione Culturale Italia – Ungheria (Emilia Romagna – Bologna)-nak. Tagja vagyok a Budapesti Olasz Kulturális Intézet (Istituto di Cultura Italiano di Budapest) Kulturális Együttműködési Bizottságának és a Bologna-központtal működő Associazione Culturale Italia‒Ungheria-nak. Tagja vagyok továbbá a Magyar Professzorok Világtanácsa Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 2010 áprilisában a European Law Institute Association (ELIA) tagjává választottak. Elnöke vagyok az Új Közép-Európa bizottság szakmai pályázatokat elbíráló zsűrijének. 2013 májusában az International Academy of Comparative Law (Académie Internationale de Droit Comparé) társult tagjává (associate member, membre associé, miembro asociado, membro associato) választott. Tagja vagyok a a Magyar Tudományos Akadémia elnökének felkérése alapján, az MTA képviseletében a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének.

Az állam- és jogtudományok kandidátusa disszertációmat 1979. március 20-án védtem meg. Az állam- és jogtudományok doktora (az MTA doktora, DSc) címet az 1983. május 13-án megvédett disszertációmmal nyertem el.

Magyar nyelven és idegen nyelveken, hazai és külföldi folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, emlékkönyvekben és más kiadványokban közzétett, részben még megjelenés alatt álló tudományos tárgyú publikációim száma 1177.

Tudományos tárgyú publikációimra való független bel- és külföldi hivatkozások (több hivatkozást egy szerzőtől egy munkában egy hivatkozásnak számítva) száma 2195. Az összes hivatkozás száma 4383.

Tudományos tárgyú publikációimról magyar és idegen nyelven megjelent és megjelenés alatt álló ismertetések száma 329.

Előadóképes vagyok szakmai témában (is) angol, francia, német, olasz, orosz, portugál és spanyol nyelven. Ezeken a nyelveken részben vendégprofesszorként, részben meghívott előadóként, nemzetközi konferencia (szimpózium) résztvevőjeként belföldön és külföldön (valamennyi kontinensen) egyaránt több száz előadást, előadássorozatot és kurzust tartottam. Olvasok afrikaans és holland nyelven, valamint latinul és ógörögül. Szótár segítségével rendszeresen olvasok továbbá belorusz, bolgár, gallego, horvát, katalán (valensziai), lengyel, makedón, román (moldován), szerb, szlovák, szlovén, újgörög és ukrán nyelven is.

Dr. Hamza Gábor
tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja
ELTE Római Jogi Tanszék
1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.
Tel.: 411-6506, Fax: 411-6515
E-mail: gabor.hamza__at__ajk.elte.hu


Prof. Dr. Hamza Gábor székfoglaló előadása a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya nyilvános ülésén, 2010. május 20-án

Életcélok, hitvallások - Prof. Dr. Hamza Gábor